Ratifikálta az orosz parlament mindkét háza szerdán a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló orosz-amerikai Új START- (START-3) szerződés ötévi meghosszabbítását.
Megkezdődött hétfőn kora délután a világ vezető politikusainak és üzletembereinek szokásos éves tanácskozása, a Világgazdasági Fórum, igaz idén először online formátumban értekeznek egymással a résztvevők ahelyett, hogy a svájci Davosban gyűlnének össze. Az is rendhagyó lesz, hogy a szervezők tervei szerint májusban lesz egy személyes találkozó is Szingapúrban és az sem gyakori, hogy az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is becsatlakozik a programba, hiszen 11 év után ismét online előadást tart majd.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb tüntetéseit váltotta ki Oroszországban Alekszej Navalnij ellenzéki politikus múlt vasárnapi őrizetbe vétele. Ez jól mutatja, hogy a tavaly nyári megmérgezését követően nem éppen kis kockázatot vállaló hazatérésével, a Kreml által csak „jelentéktelen bloggernek” nevezett Navalnij ügyének kezelése milyen súlyos gondot jelent Vlagyimir Putyin elnök számára. A hazatérése esetére előre belengetett őrizetbe vételével valójában Navalnijt az emigrációban maradására ösztökélő orosz vezetésnek komoly dilemmát okoz, mit kezdjen a visszatért ellenzéki politikussal, akinek előzetes letartóztatása február 15-ig tart. Elképzelhető, hogy az orosz elit kétes meggazdagodási ügyeit sokmilliós nézettséget generáló videóiban leleplező, az ellenzéki választókat hatékonyan mobilizálni tudó politikust a korábbi felfüggesztett börtönbüntetések, 15 napig tartó letartóztatások után most már tényleg hosszabb időre rács mögé küldik, ami legalább a szeptemberi parlamenti választásokig eltarthat. Feltéve, hogy a tervek szerint jövő hétvégén folytatódó tüntetések nem kényszerítik más lépésre a Kremlt.
Az Európai Parlament csütörtöki, elsöprő többséggel elfogadott állásfoglalásában szigorúbb szankciók bevezetésére szólította fel az EU-t Oroszországgal szemben.
Az Európai Parlament képviselői határozottan elítélik Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető letartóztatását és az Oroszország elleni szankciók kiterjesztését kérik a bebörtönzésében résztvevőkre - írja sajtóközleményben a testület.
30 napos letartóztatásra ítélték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust Oroszországban, miután hazatért németországi gyógykezeléséből. Navalnij letartóztatására válaszul az EU elítélő nyilatkozatot tett, ezt a magyar kormány is aláírta.
Litvánia vasárnap este bejelentette, hogy az Európai Unió számára javasolni fogja, hogy fogadjanak el azonnali szankciókat Alekszej Navalnij őrizetbe vétele miatt. Az ellenzéki politikus a vasárnap esti órákban érkezett meg Moszkvába, és azonnal őrizetbe vették.
Jövő hét elején megkezdődik Oroszországban a lakosság tömeges beoltása a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen, erről Vlagyimir Putyin elnök szerdán adott ki utasítást. "A jövő héttől át kell térni az egész lakosságnak a koronavírus elleni beoltására, felkészítve erre az infrastruktúrát" - jelentette ki Putyin a kormány tagjaival folytatott tanácskozáson.
Gratulált kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök Joe Bidennek választási győzelméhez, több mint egy hónappal azután, hogy kiderült, hogy Biden lesz az elnök – írja a CNBC.
Az orosz Fortuna csőfektető hajó újraindította a munkálatokat az Északi Áramlat-2 földgázvezeték befejezetlen szakaszán - jelentették pénteken orosz hírügynökségek a projektet irányító Nord Stream 2 AG-re hivatkozva.
Mindössze 100 dollárt fizetett Vlagyimir Putyin lányának volt férje, Kirill Samalov egy 380 millió dolláros részvénycsomagért egy orosz gyógyszercégben – derítette ki az iStories oknyomozó portál és az OCCRP kiszivárgott e-mailekből.
Moszkvában megkezdődött szombaton 70 rendelőintézeten keresztül a koronavírus elleni oltóanyag szétosztása a betegségnek leginkább kitett emberek számára - jelentette be az orosz főváros oltókampánycsoportja.
A BRICS-országoknak a Covid-19 elleni vakcinagyártási kapacitásainak egyesítésére szólított fel kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, egyúttal bejelentve, hogy Szputnyik V orosz oltóanyagot Kínában és Indiában is gyárthatják majd.
Megállapodást írt alá a hegyi-karabahi fegyveres konfliktus lezárásáról Nikol Pasinján örmény miniszterelnök Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnökkel és Vlagyimir Putyin orosz államfővel - jelentette be hétfőn késő este az örmény kormányfő a Facebook-oldalán.
Húsz év után távozhat jövőre a hatalomból Vlagyimir Putyin, a 68 éves orosz elnök ugyanis kezdődő Parkinson-kórral küzd – állították a brit The Sun moszkvai forrásai. Cikkünk első megjelenése után a Kreml cáfolta ezt.
Az új koronavírus elleni vakcina alkalmazását is magában foglaló küzdelemről és az energetikai együttműködésről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Sebastian Kurz osztrák kancellár - közölte csütörtök éjjel a Kreml sajtószolgálata.
Valószínűleg nem fogja tudni tartani a saját maga által kitűzött határidőt Oroszország a tömeges oltással kapcsolatban, mivel nincs meg a szükséges kapacitás a vakcinák gyártásához - idézi a The Bell lapot a The Moscow Times.
Oroszország nem készül országos karantén bevezetésére a koronavírus-járvány miatt, a hatóságok által bevezetett intézkedések hatékonynak bizonyultak - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki virtuális befektetési fórumon, miközben az újonnan kimutatott fertőzések száma újabb rekordot döntött, és megközelítette a 18 ezret.
Oroszország nem készül országos karantén bevezetésére a koronavírus-járvány miatt, a hatóságok által bevezetett intézkedések hatékonynak bizonyultak - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki virtuális befektetési fórumon, miközben az újonnan kimutatott fertőzések száma újabb rekordot döntött, és megközelítette a 18 ezret.